Hétvégén Debrecenben unokaöcsém, Kiss Áron Soma kersztszülei lettünk. Most együtt örülünk Ábelékkel, és kíváncsian várjuk, hogy Somi hogy fog majd eltalálni Istenhez...
Itt egy videó a keresztelőről,
itt vannak képek,
Az elhangzott prédikáció írott változatát pedig megtaláljátok itt.
2009. július 31., péntek
2009. július 23., csütörtök
Nagy utazás
avagy nem éri meg egy napra lemenni a Csillagpontra...
Annyira szánalmas volt a tegnapi napom, hogy az már vicces, ezért gondoltam megosztom veletek.
Az volt a terv, hogy 12 után kicsivel elindulunk autóval Fadd-Dombori-ba (Tolna-megye közepébe), hogy időben odaérjünk 4 órára, amikor a Sófár tanárcsapatával kellett volna vezetnünk a dicsőítést. Mivel terveink szerint 2:30 körülre felértünk volna, ezért még egy rövid próbára is számítottunk.
Ehhez képest...
A kocsi hűtővize szabályosan eltűnt a tartályból, így többször meg kellett állnunk, és megvárnunk, míg kicsit lehűl az egész, hogy aztán újra próbálkozhassunk. Így nemhogy a próbára nem értünk oda, hanem a fellépés nagyjáról is lemaradtunk, és 16:40-től álltunk csak be az utolsó pár dal erejéig. A gitárom annyira felmelegedett a kocsiban, hogy állandóan elhangolódott, és ezt a kellemetlen élményt már csak az fokozta, hogy az utolsó dal után, mikor letettem a gitáromat meghúztam a nyakamat, ami azóta is fáj.
Mivel aznap vissza is szándékoztam térni Budapestre, nem sok időm jutott arra, hogy a Csillagpont hangulatát magamba szívjam. 1-2 találkozás barátokkal, másfél dal a Forte zenekar koncertjéből, és már indulni is kellett vissza... a hosszan kígyózó vacsorára várók sorába már be sem álltam.
Aztán Andrisék végül is elvittek Sárbogárdig, ami a legjobb része volt az aznapi útjaimnak.
Miután odaértem kiderült, hogy ugyanazt a vonatot érem csak el, amit Tolna-Mözsről átszállva elértem volna... és ugyanúgy 1 órát kell várnom rá... befoglaltam hát egy helyet a sárbogárdi váróban (ami amúgy emlékeztet egy bármilyen hazai kisváros várójára) és megpróbáltam minél hasznosabban eltölteni az előttem álló egy órát. Olvastam, lejegyeztem 1-2 gondolatot, imádkoztam, erre mikor jött volna a vonatom bemondták, hogy az 25 percet késik... így is történt, ki kellett várni még azt a félórát, ami már amúgy sem hiányzott, és ami alapján már végképp nem tudtam mit kezdeni magammal...
De aztán eljött a vonatút, amit majdnem végig telefonáltam Enehvel így gyorsan el is repült az idő és így keveredtem le Kelenföldön, ahol a kicsit több mint 10 perces várakozási idő már meg sem lepett.
Ja, és a hab az a tortán, hogy épp elromlott a lift, tehát féltizenkettő tájban, amikor végre hazaértem 6 emeletet még lépcsőznöm kellett két gitárral a hátamon...
C'est la vie vagy mi...
Annyira szánalmas volt a tegnapi napom, hogy az már vicces, ezért gondoltam megosztom veletek.
Az volt a terv, hogy 12 után kicsivel elindulunk autóval Fadd-Dombori-ba (Tolna-megye közepébe), hogy időben odaérjünk 4 órára, amikor a Sófár tanárcsapatával kellett volna vezetnünk a dicsőítést. Mivel terveink szerint 2:30 körülre felértünk volna, ezért még egy rövid próbára is számítottunk.
Ehhez képest...
A kocsi hűtővize szabályosan eltűnt a tartályból, így többször meg kellett állnunk, és megvárnunk, míg kicsit lehűl az egész, hogy aztán újra próbálkozhassunk. Így nemhogy a próbára nem értünk oda, hanem a fellépés nagyjáról is lemaradtunk, és 16:40-től álltunk csak be az utolsó pár dal erejéig. A gitárom annyira felmelegedett a kocsiban, hogy állandóan elhangolódott, és ezt a kellemetlen élményt már csak az fokozta, hogy az utolsó dal után, mikor letettem a gitáromat meghúztam a nyakamat, ami azóta is fáj.
Mivel aznap vissza is szándékoztam térni Budapestre, nem sok időm jutott arra, hogy a Csillagpont hangulatát magamba szívjam. 1-2 találkozás barátokkal, másfél dal a Forte zenekar koncertjéből, és már indulni is kellett vissza... a hosszan kígyózó vacsorára várók sorába már be sem álltam.
Aztán Andrisék végül is elvittek Sárbogárdig, ami a legjobb része volt az aznapi útjaimnak.
Miután odaértem kiderült, hogy ugyanazt a vonatot érem csak el, amit Tolna-Mözsről átszállva elértem volna... és ugyanúgy 1 órát kell várnom rá... befoglaltam hát egy helyet a sárbogárdi váróban (ami amúgy emlékeztet egy bármilyen hazai kisváros várójára) és megpróbáltam minél hasznosabban eltölteni az előttem álló egy órát. Olvastam, lejegyeztem 1-2 gondolatot, imádkoztam, erre mikor jött volna a vonatom bemondták, hogy az 25 percet késik... így is történt, ki kellett várni még azt a félórát, ami már amúgy sem hiányzott, és ami alapján már végképp nem tudtam mit kezdeni magammal...
De aztán eljött a vonatút, amit majdnem végig telefonáltam Enehvel így gyorsan el is repült az idő és így keveredtem le Kelenföldön, ahol a kicsit több mint 10 perces várakozási idő már meg sem lepett.
Ja, és a hab az a tortán, hogy épp elromlott a lift, tehát féltizenkettő tájban, amikor végre hazaértem 6 emeletet még lépcsőznöm kellett két gitárral a hátamon...
C'est la vie vagy mi...
2009. július 20., hétfő
Létsűrítés?!
Az elmúlt másfél hónapban annyi minden történt velünk, mint az előző egy évben összesen. Legalábbis most kicsit így érezzük. Pedig az előző év sem volt éppen eseménytelen...
Úgy érezzük, mintha az életünk története meg lenne már írva, és mi azt egy könyvből olvasnánk (furcsa érzés), vagy mintha egy folyó sodorna minket, mi pedig csak engednénk, hogy vigyen, amerre akar.
De nem szeretnénk teljesen elhanyagolni ezt a kis hírcsatornánkat, így most elárulom, hogy két hete volt a 2. Sófár dicsőítő iskola, ahol gitárt meg zeneelméletet taníthattam, emellett pedig tarthattam szemináriumot a dicsőítés és misszió kapcsolatáról (és zenélhettem a tanárcsapattal, ami külön megtiszteltetés volt). Erről bővebben itt olvashattok.
Most pedig unokaöcsém megkeresztelésére készülünk, ami azért is izgalmas, mert mi leszünk a keresztszülők, meg azért is, mert én prédikálok (hehe)...
Na, majd még tudósítunk...
Úgy érezzük, mintha az életünk története meg lenne már írva, és mi azt egy könyvből olvasnánk (furcsa érzés), vagy mintha egy folyó sodorna minket, mi pedig csak engednénk, hogy vigyen, amerre akar.
De nem szeretnénk teljesen elhanyagolni ezt a kis hírcsatornánkat, így most elárulom, hogy két hete volt a 2. Sófár dicsőítő iskola, ahol gitárt meg zeneelméletet taníthattam, emellett pedig tarthattam szemináriumot a dicsőítés és misszió kapcsolatáról (és zenélhettem a tanárcsapattal, ami külön megtiszteltetés volt). Erről bővebben itt olvashattok.
Most pedig unokaöcsém megkeresztelésére készülünk, ami azért is izgalmas, mert mi leszünk a keresztszülők, meg azért is, mert én prédikálok (hehe)...
Na, majd még tudósítunk...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
