cukor blues

Ezt a könyvet olvasom és hatására egy ideje szinte teljesen felhagytam a finomított cukor zabálásával, melynek régóta rabja vagyok. Naponta többször is áldoztam cukoristennek, aki csekély, pillanatnyi vigaszt nyújtott ugyan, de becsapott és el is árult csúnyán. Az utóbbi hónapokban étkezések után szinte naponta voltak ájulásérzettel, szapora szívdobogással járó rosszulléteim, az általános érzelmi labilitásom, meg gyengeségem, kimerültségem még magyarázgattam az éjszakai szoptatásokkal, meg az ehhez fűződő hormonális zűrzavarral, de ezek a rohamok kezdtek ijesztővé válni. Jelentem, mióta nem eszem finomított cukrot, elmúltak a rosszullétek. Jobb az általános közérzetem, a kedvem, egészségesebb ételeket kívánok. És hogy mit eszek ha édesre vágyom? Aszalt vagy sima gyümölcsöt, mandulával, tökmaggal, zabkását banánnal, mézzel, gyümikkel és megszerettem csudamódra a 80 %os étcsokit is, amivel csínján bánok azért. Azért a fagyiról még nem mondtam le. És hát méz, stevia, nyírfacukor. Ez utóbbit most fogom beszerezni. Elég szélsőséges a könyv, de szerintem a legtöbb dologban igaza van, érdemes elolvasni.

súlyos lemaradás

Mióta Ezrus többnyire csak egyszer alszik naponta és a nagymozgások beindulása (kúszás, mászás, felállás, kézenfogva járás) óta este is órákig altattam, nem nagyon bírtam összeszedni magam a blogoláshoz. Annál nehezebb most megszólalni, lehetetlen beszámolni az utóbbi fél évről. Télen sokat betegeskedtünk, kruppal kórházban is voltunk, ami nagyon megviselt. Most már lassan hónapok óta egészséges, és azért így élvezhető és élhető az élet. Gyönyörködünk benne egyfolytában, hihetetlenül aktív, kíváncsi, 1000 %-on pörög, vizsgálódik, szerel, zenél, dumál, játszóterezik, nevet, kacag. Na meg néha elviselhetetlenül hisztis, akaratos, nyűgös, nyughatatlan. Néhány kép az elmúlt hónapokból.

Keresztút

Krisztus feltámadt!
Valóban feltámadt!

Ez a régi köszöntés összefoglalja, hogy mi a Húsvét.

Mivel már több mint 10 éve keresztény vagyok (és amúgy is vallásosan neveltek), a Húsvét ünnepét nehéz annyira megélni, amennyire fontos ez a hitemben.

Valószínűleg nem is sikerült volna, ha a házicsoportunkkal nem megyünk el Nagycsütörtökön a kiscelli keresztutat bejárni. A katolikus hagyomány Krisztus szenvedésének 14 állomása van.

Ezeket jártuk be, megállva az egyes stációknál igét olvasni, imádkozni (illetve II. János Pál 2000. évi keresztúti elmélkedéseiből is olvastunk).

Ahogy jártam az utat a barátaimmal, először a bűneim súlya telepedett rám, aztán felismertem, hogy Jézus, aki elesett a kereszt alatt, megért minket, akik újra meg újra elesünk. Rácsodálkoztam arra, hogy Jézusnak szüksége volt valaki más segítségére abban, hogy vigye a keresztet (Cirénei Simon veszi át tőle), és azt értettem meg belőle, hogy akkor talán rám is szüksége van. Amikor Jézus azokért imádkozott, akik elítélték, akkor bennem is irgalom ébredt azok iránt, akik nem ismerik vagy nem fogadják el Jézust.

Az utolsó állomás az, amikor Jézust sírba teszik. Amikor ideértünk, akkor már nem annyira a Jézus halála feletti szomorúság volt bennem, hanem inkább annak az öröme, ami harmadnapon történt... Jézus feltámadt, a sír üres.

Sokan mondják, hogy nem lehet tudni mi van a halál után, mert még senki nem jött vissza onnan. Szerintem Jézus visszajött, és ez az egész létemet meghatározza.

Nekem most ettől a megtett keresztúttól vált ünneppé ez a Húsvét. Ajánlom mindenkinek ezt a lelki gyakorlatot, aki szeretne Jézussal találkozni, vagy vágyik jobban megérteni a kereszt titkát.

Krisztus feltámadt!

Valóban feltámadt!