2011. április 25., hétfő

Keresztút

Krisztus feltámadt!
Valóban feltámadt!




Ez a régi köszöntés összefoglalja, hogy mi a Húsvét.

Mivel már több mint 10 éve keresztény vagyok (és amúgy is vallásosan neveltek), a Húsvét ünnepét nehéz annyira megélni, amennyire fontos ez a hitemben.

Valószínűleg nem is sikerült volna, ha a házicsoportunkkal nem megyünk el Nagycsütörtökön a kiscelli keresztutat bejárni. A katolikus hagyomány Krisztus szenvedésének 14 állomása van.
Ezeket jártuk be, megállva az egyes stációknál igét olvasni, imádkozni (illetve II. János Pál 2000. évi keresztúti elmélkedéseiből is olvastunk).

Ahogy jártam az utat a barátaimmal, először a bűneim súlya telepedett rám, aztán felismertem, hogy Jézus, aki elesett a kereszt alatt, megért minket, akik újra meg újra elesünk. Rácsodálkoztam arra, hogy Jézusnak szüksége volt valaki más segítségére abban, hogy vigye a keresztet (Cirénei Simon veszi át tőle), és azt értettem meg belőle, hogy akkor talán rám is szüksége van. Amikor Jézus azokért imádkozott, akik elítélték, akkor bennem is irgalom ébredt azok iránt, akik nem ismerik vagy nem fogadják el Jézust.

Az utolsó állomás az, amikor Jézust sírba teszik. Amikor ideértünk, akkor már nem annyira a Jézus halála feletti szomorúság volt bennem, hanem inkább annak az öröme, ami harmadnapon történt... Jézus feltámadt, a sír üres.

Sokan mondják, hogy nem lehet tudni mi van a halál után, mert még senki nem jött vissza onnan. Szerintem Jézus visszajött, és ez az egész létemet meghatározza.

Nekem most ettől a megtett keresztúttól vált ünneppé ez a Húsvét. Ajánlom mindenkinek ezt a lelki gyakorlatot, aki szeretne Jézussal találkozni, vagy vágyik jobban megérteni a kereszt titkát.

Krisztus feltámadt!
Valóban feltámadt!

Nincsenek megjegyzések: