2009. március 22., vasárnap

Meg nem írt eseményekről...

Mostanában 1-2 dolgot kihagytunk a blogunkból, ami említésre méltó, de lustaságom közre játszott, hogy ne jelenjenek meg. Most ezt a hiányt szeretném pótolni.

Először is leadtam a szakdogám vázlatát... ez nagy szó, hisz lényegében ez volt az itteni tanulmányaim célja. Jó túl lenni ezen a lépésen, bár még jobb lesz teljesen befejezni (ugyanis tényleg piszkozat csak egyelőre).

Március 15-én ünnepeltünk helyi magyar testvéreinkkel. A Nemzeti dal rockosítva hangozhatott, ami még ilyen távolra szakadva az otthontól is felemelő volt.

Március 17-én megünnepeltük St. Patrick napját. Ez egy zöldbe öltözős ünnep sok ivással (green beer + egyebek), meg vígadalommal. Ír bevándorlók találták ki. Amúgy Patrikról érdemes gondolkodni, mert ő térítette a keltákat keresztény hitre, de nem a római meghódítós modellt követve, hanem megismerve a kultúrát és a nyelvet.

Tegnap bébiszitterkedtünk, ami arra sarkall minket, hogy mi is egyre jobban vágyjunk a saját babánkra. Ezután Zoli barátunkéknál töltöttük az estét zenélgetve meg Scrabble-özve. Ők nagyon jó barátaink itt, Isten megáldott minket rajtuk keresztül, hiányozni fognak.

Már számoljuk a heteket és napokat...

Nincsenek megjegyzések: