Szülés apaként

Már több mint egy hét eltelt Ezra születése óta, de a születés élménye még mindig friss bennem. Csodálatos érzés, hogy én is ott lehettem első és egyetlen férfiként. Persze könnyűnek nem volt könnyű számomra sem. Látni valakit szenvedni, akit szeretek, és akin nem tudok segíteni, nem jó érzés. Más hasonló helyzetekben tehetetlennek érezném magam. Férfiként így is nehezemre esett, hogy nem tudok semmit tenni, "csak" ott kelle lennem Eneh mellett. De Isten megadta, hogy Tőle kapott bizalommal tudjam szemlélni a helyzetet. Tudtam imádkozni, tudtam Eneht bátorítani, és átéltem közben magam is a születés szentségét. A halálhoz hasonlóan ez is drámai, csak nem olyan tragikus.

Így, hogy ott voltam Eneh mellett a szülésnél, kicsit úgy éreztem, hogy az ő beavatása a szülői létbe az enyém is. Úgy látszik férfiaknál semmi nem megy automatikusan... sem a férfivá válás, sem az apává válás.

Van az életemben egyfajta megtörtség azzal kapcsolatban, hogy eléggé férfi vagyok-e, jó férj vagyok-e, és jó apa leszek-e, a szülés során azt éreztem, hogy Isten elvégzett bennem dolgokat, szerető Apukám lett, aki áldását adta az életemre, és ezáltal megtanított (és tanít) arra, hogy lehetek jó apa. Nem gondolom, hogy ez könnyű lesz, vagy hogy nem lesznek a jövőben nehézségeim ezzel kapcsolatban, de Isten elvette az alapvető félelmeimet ezzel kapcsolatban, amiért nagyon hálás vagyok.

E mellett a szülésnek a természetessége is nagyon megragadott, és az, hogy szinte magától született a gyerek, nem is Eneh erőlködte ki, hanem tényleg eljött hozzá egy erő, ami magával hozta a babát...
Mivel teológus vagyok, nem tudtam megállni, hogy ne gondoljak a kegyelemre, ami szintén így jön el, nem az erőlködéstől, hanem magától.

Bár mindenkinek más ad biztonságot, és más lehet fontos a szülésben, nekünk nagyon sokat jelentett és jó tapasztalat volt. Életreszóló élmény... és életünk eddigi legnagyobb kalandunk kezdete...