2010. szeptember 4., szombat

Ezra a vízben

Végre sikerült eljutnunk babaúszásra, már 3 hónapos kortól lehet, de minden szombaton volt valami, meg orvosi igazolást is kellett beszerezni hozzá. Itt voltunk és a Stoller Kati féle módszer alapján ment az óra, vagyis a félóra, ami pont elég is volt szerintem, mert lefáradtunk a végére, meg megéheztünk rendesen. Az a módszer lényege, hogy vannak egyszerű kis gyakorlatok, amiket mondókákkal, dalokkal hangszerelve végzünk el. Nagyon nagy élmény volt, Ezrus rendkívül élvezte a dolgot, egyáltalán nem sírt, inkább izgatott volt, ügyesen uszikált és csapkodta a vizet, a foglalkozásvezetők is nagyon kedvesek és odafigyelőek voltak. Baromi meleg volt az usziban és a víz is langyos volt, kicsit se ijedt meg, amikor a legelején meglocsolgattam vele. Apa sajnos nem tudott jönni (a legtöbb babával mindkét szülője ott van), de majd legközelebb. Szerintem nagy úszó lesz a fiunkból ha így folytatjuk:)

Nincsenek megjegyzések: