George G. Hunter III: The Celtic way of Evangelism c. könyve nagyon inspirálólag hatott rám, ezért egy kicsit írok róla. A kelta minták és csomók mindig is tetszettek, de csak most derült ki számomra, hogy ennél sokkal többet tudtak...
Az a könyv különlegessége, hogy Patrik V. századi misszióját az írek felé modellként használja, aminek segítségével megszólíthatók a mai (posztmodern) generációk.
Nagy vonalakban arról van szó, hogy Patrik és csapata nem római módon szólította meg a keltákat, hanem a saját nyelvüket és kultúrájukat használva. A prédikálásukban például történetet mondtak, nem pedig érveltek valamely teológiai igazság mellett. Építettek az emberek képzelőerejére, így használtak például különböző művészeti formákat is.
A közösségeikbe befogadták és szívesen látták az idegent. Egy hagyományosan elterjedt evangélizációs irány, hogy meghirdetjük az evangéliumot, és ha valaki pozitívan reagál rá, azt befogadjuk a közösségünkbe. A kelta keresztények befogadták a keresőt, együtt imádkoztak vele, befogadták az istentiszteleti közösségbe, és amikor megérett rá felajánlották neki a keresztség szentségét.
Bár az kérdéses számomra, hogy ez a kelta modell-e, vagy a bibliai (sztem Patrick-ék jól ráéreztek arra, hogy a biblia milyen modellt javasol az evangélizáláshoz), az biztos, hogy missziós gyülekezeteknek nyitottaknak kell lenniük olyanok számára, akik "nem valók" gyülekezetbe, akiknem tudják hogyan kell ott viselkedni, és akiket más nem szólítana meg. Isten számára ezek az "elveszett bárányok" mind nagyon értékesek.
1 megjegyzés:
Ez nagyon-nagy gondolat egyébként. Azóta érdekelnek igazán a kelták, mióta egy tanításban a kanadai IFES konfin hallottam erről az összehasonlításról a kelta és római misszióval kapcsolatban. Már akkor nagyon tetszett, de nem is tudtam, hogy ez létezik könyvformában is. Kösz az bejegyzést!
Megjegyzés küldése