dicsőítés: egy falat kenyér

Az utóbbi időkben sokfajta krízisen megy keresztül kis családunk, amiknek nagy része természetes. Része van benne az Ezrus fogzásával járó kimerültségnek, kialvatlanságnak, a hisztirohamok rémségének, a kettesben, és nálam az egyedül töltött idő hiányának és a gerincsérvem miatti fájdalmak okozta csökkent működésem frusztrációjának, stb. Arra jutottunk kölcsönösen, hogy nem tudunk máshogy túlélni, csak Istenbe kapaszkodva. Ebben a kapaszkodásban pedig a dicsőítés segít a leginkább, visszatereli a fókuszt arra, akié minden hatalom és erő, és akinek a jóakaratában megbízhatunk a próbák fogcsikorgatása alatt is, olyan, mint amikor kinyitom az ablakot és beárad az eső utáni friss levegő, a szorongásaimat is csak ez űzi el, (meg a magnézium:)). Személy szerint én az utóbbi években kissé megcsömörlöttem ezen a téren, sok keresztény zene idegesít, vagy a zene gagyi, vagy a szöveg klisés, nyálas, kegyes, mázas, vagy a fordítás szörnyű, vagy minden egyszerre. Most azonban azt élem meg, h. kezdek felülemelkedni ezen az elitista, szarkasztikus nézőponton, mert azt érzem, hogy mindennél jobban szükségem van rá, hogy Istent dicsőítsem, hogy visszataláljak hozzá, akitől a kiszolgáltatottságban sokszor menekülök. Elkezdtem Golgota Rádiót hallgatni, és rájöttem, hogy azért vannak nívós zenék, még a magyarok között is. Aztán Endre rátalált erre az oldalra (International House Of Prayer), ahol 24 órában megy az improvizatív dicsőítő közbenjárás. Gyakran megérintenek a dalok és telibetalálnak a könyörgések is, úgy érzem, mintha az elfáradt, fájó lábamat mosnák az óperencián túl élő testvéreim. Hallgassatok bele.