Meló

Múlt héten még munkába készülődtem ezidőtájt, de ma már nem kell mennem. Ebben az évben sokat tanultam konyhai kisegítőként az "életről". Na nem volt ez olyan kellemes folyamat, mint mondjuk beülni a könyvtárba és átlapozni egy könyvet, viszont annál fontosabbak a tanulságok. A főnököm Rick volt, egy fekete szakács, aki szótlanságával és mogorvaságával különös légkört teremtett a konyhában. Akik ismernek azok tudják, hogy a konyhai munka mondjuk sosem volt az erősségem, de a félelem, hogy mi van ha valamit elszúrok és Rick észreveszi, sokszor bénító volt. De ez a környezet arra is rávilágított, hogy milyen kis sumák vagyok bizonyos helyzetekben. Meg arra is, hogy a munkát nem tekintem istentiszteletnek/dicsőítésnek. Azt is megértettem, hogy túl érzékeny vagyok arra, hogy mások mit gondolnak rólam, és hogy látnak, és hogy nehezemre esik hibázni és vállalni a felelősséget.

Rick-et nem tekintem a legjobb főnökömnek, mert nem kommunikált jól, és nem voltak egyértelműek a feladatok amiket elvárt, de azért tanultam tőle, még a hibáiból is. Azt is becsülöm benne, hogy kb. 10 éve végez egyfajta börtön-missziót és viszi az evangéliumot oda, ahova nem sok jó hír jut el. Attól tehát, hogy nem bírtam emberileg még tesóként tekintek rá és hálás vagyok ezért a tapasztalatért.

Az utolsó hetekben3 fontos bölcsességet osztott meg velem, amik sztem mind mély dolgok a maguk módján:

1. A feltételezés a tudád legalacsonyabb formája. Akár halálos is lehet.

2. Emlékezz a sötétségben arra, amit a világosságban tanultál.

3. Csak két dolog nem változik: az, hogy Isten nem változik, és az, hogy minden más igen. Számolj a változással és akkor nem fog semmi meglepetésként érni. Nem kell maradandó megoldásokat találni időleges problémákra. Az öngyilkosság például ilyen: maradandó megoldás egy időleges problémára. De tágabb értelemben ilyen az is, ha például elválsz. Ha megölöd a kapcsolatotokat a feleségeddel. Állandó megoldás egy ideiglenes problémára...