New Orleans 1. rész

Az utolsó kalandunk itt az államokban New Orleansba vezetett, a jazz szülőhazájába. Két itteni magyar barátunkkal, Csabával és Zolival keltünk útra. A kicsit kevesebb mint 8 órás autóút során áthaladtunk Alabama, és Mississippi államokon és így érkeztünk meg Luisiana-ba. Út közben nem tudtam megállni, hogy ne gondoljak arra, hogy úgy látszik van még egy olyan hely, ahol szeretik a franciákat Franciaországon kívül is (:P persze tudom ott van még Quebec)...
Mivel az úton az időeltolódás miatt nyertünk egy órát, időben érkeztünk, hogy péntek este is belevessük magunkat a éjszakai életbe. Első utunk a Bourbon streetre vezetett, a féktelen dorbézolás utcájába. Talán meglepő, de erre a kocsmákkal és szórakozóhelyekkel zsúfolt kis utcára leginkább szag alapján lehetett ráismerni (vagy ennek nincs köze ahhoz, hogy a francianegyed leghírhedtebb utcája :P). Ezt az utcát keresztényként csak olyanoknak ajánljuk, akik ki tudják szűrni a különböző hatásokat. Például kaptunk meghívást a "Temptation Gentlemen's Club"-ba (Kísértés Úriemberek Klubja), de azt inkább kihagytuk. Egy másik zavarbaejtő hagyomány, hogy a zsúfolt tornácokról színes gyöngysorokat dobálnak le az úton hömpölygő tömegbe, amiket bárki megkaphat egy kis cicimutogatásért cserébe. Nekem enélkül is sikerült egy pirosat, egy fehéret, meg egy zöldet összegyűjteni emlékbe:) (Eneh)
Viszont találtunk itt egy nagyon jó helyet, a Fritzel's-ben ugyanis hagyományos európai jazz-t játszottak. Ide még pont időben ültünk be, és rögvest meg is kóstoltuk a Hurricane koktélt (nyilvánvalóan van egy kis irónia a névben...). A banda nagyon jól játszott, a második világháború előtti időkre emlékeztető derűs hangulattal. A koncertnek több különlegessége is volt. Az egyik a zongorista szóló száma volt. Egyszerűen nem bírtuk levenni a szemünket a kezéről! Már nem mintha láttuk volna, mert olyan gyorsan mozgott keze, és olyan precízen találták el ujjai a billentyűket, hogy azt élvezet volt hallgatni, illetve megpróbálni követni a szemünkkel. Zoli barátunk is csak elmosódva látta a zongorista kezeit, pedig ő nem is ivott :D A másik különlegesség az volt, hogy egy 8O. (!) születésnapját ünneplő new orleans-i jazz-zenész is úgy döntött, hogy itt ünnepel barátaival, és a koncert második felében ő is bekapcsolódott trombitájával (amúgy dobos, bőgős, zongorista és pozán-os volt a csapatban). Az már talán említésre sem méltó, hogy a banda akkor játszott először abban a felállásban. A koncert után sétálgattunk kicsit a parton, jókat beszélgettünk, majd eltettük magunkat éjszakára...