2008. október 25., szombat

Brunch

Ma sem csalódtam, bár kicsit lájtosabb volt a légkör... Hihetetlen mennyire összecseng minden, ami a fejemben, a szívemben zajlik, és ami történik körülöttem... Hihetetlen, hogy ugyanazt fogalmazzuk meg egyszerre ugyanott, ugyanakkor... Minden ahhoz a mérhetetlen és sokszor mindennél valóságosabb magányhoz vezet, amit egyszerűen nem lehet felülírni, kiváltani, meggyógyítani, eltitkolni, ami elől egyszerűen nincs menekvés. Olyan pusztaság ez, ahová nem tud belépni a legkedvesebb Kedves, a legjobb Barát, a legszeretőbb Család, a legmegértőbb közösség sem.

Ennek az óriási csalódásnak a fájdalmában kell élni, de ez az, ami mérhetetlenül drágává teszi az Istennel való kapcsolatot, mert Ő az egyetlen, aki be tud lépni ebbe a pusztaságba, Ő az egyetlen, aki pontosan érti, tudja és átérzi remegő szívünk magányát, az Ő tekintete kikutatja a görcsöket, az Ő füle meghallja a néma kiáltásokat, Ő nálunk is több részletet ismer, Ő látja az egész képet... És amikor végre kinyitom a szemem és észreveszem, hogy nem vagyok egészen egyedül, mert Ő ott ül velem és ölelve hallgat, és gyógyít és szeret, akkor ez a magány a legközelibb kapcsolat forrásává válik, a puszta megtelik élettel, finom forrásvizet kortyolok Pásztorom kezéből, zöldellő réteken táncolunk és szépséget álmodunk, máskor meg csak sírunk, várunk, szenvedünk. O beata solitudo, o sola beatitudo
!

Más. Rájöttem arra is, hogy függő személyiség vagyok, és erősen kontrollvesztő: belelkesedek valamibe, és akkor (Endre szavaival) mint egy mérges patkány, csak azzal foglalkozom, amíg lassan elkezdek émelyegni tőle, és aztán hirtelen lekapcsolódom. Ez bármi lehet, a blogírás, az Internet, a vásárlás, a főzés, az alkotás, a tanulás, bármi... Ezekkel drogozom, ezekből a repedezett falú kutakból próbálok vizet szürcsölni, és csak egy idő után veszem észre, hogy poshadt a víz...
Azt hiszem, ha mindennap rendesen rákapcsolódnék a tiszta víz forrásra, akkor ezek az egyébként drogok teljesen ártalmatlan vitaminokká válnának.

És mindez annyira ráfelel az igére, amivel ezt a tanévet elkezdtem:
Hóseás 2, 16-19, 21-22
Azért most én csábítom őt: elvezetem a pusztába, és szívére beszélek.
Azután adom vissza szőlőjét, és az Ákór völgyét a reménység kapujává teszem. Ott majd úgy felel nekem, mint ifjúsága idején, mint akkor, amikor kijött Egyiptom földjéről.
Azon a napon férjednek fogsz hívni - így szól az Úr -, és nem hívsz többé Baalnak.
Kiveszem szájából a Baalok nevét, nem emlegetik többé nevüket.

Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával.
Eljegyezlek magamnak a hit ajándékával, és megismered az Urat.

Hát nem szenvedélyesen gyönyörű?

Még több a brunchról az Enehmeditálon...

3 megjegyzés:

Tibi írta...

Eneh...! Huhh! Imádom a stílusodat, ahogyan írsz! Sokat épülök belőled! Na jó...kicsit Endréből is épülök... :DD De a lényeg, hogy szeretlek titeket! :) És köszönöm, hogy van ez a blog! Jó olvasni rólatok! ;)

Eneh írta...

Édes vagy Csibi, mint mindig, hiányolom azt a humoros arcodat, színészkedsz még?

Tibi írta...

Ssssssimááán! :D 2009-ben újabb színházcsoporttal indulunk útnak, hogy lenyomjuk a sátán seregét!

ui: a túrógombócot ki fogom próbálni! Biztos, hogy eszméletlenül finom!!!! :D Köszi a receptet! ;)