avagy nem éri meg egy napra lemenni a Csillagpontra...
Annyira szánalmas volt a tegnapi napom, hogy az már vicces, ezért gondoltam megosztom veletek.
Az volt a terv, hogy 12 után kicsivel elindulunk autóval Fadd-Dombori-ba (Tolna-megye közepébe), hogy időben odaérjünk 4 órára, amikor a Sófár tanárcsapatával kellett volna vezetnünk a dicsőítést. Mivel terveink szerint 2:30 körülre felértünk volna, ezért még egy rövid próbára is számítottunk.
Ehhez képest...
A kocsi hűtővize szabályosan eltűnt a tartályból, így többször meg kellett állnunk, és megvárnunk, míg kicsit lehűl az egész, hogy aztán újra próbálkozhassunk. Így nemhogy a próbára nem értünk oda, hanem a fellépés nagyjáról is lemaradtunk, és 16:40-től álltunk csak be az utolsó pár dal erejéig. A gitárom annyira felmelegedett a kocsiban, hogy állandóan elhangolódott, és ezt a kellemetlen élményt már csak az fokozta, hogy az utolsó dal után, mikor letettem a gitáromat meghúztam a nyakamat, ami azóta is fáj.
Mivel aznap vissza is szándékoztam térni Budapestre, nem sok időm jutott arra, hogy a Csillagpont hangulatát magamba szívjam. 1-2 találkozás barátokkal, másfél dal a Forte zenekar koncertjéből, és már indulni is kellett vissza... a hosszan kígyózó vacsorára várók sorába már be sem álltam.
Aztán Andrisék végül is elvittek Sárbogárdig, ami a legjobb része volt az aznapi útjaimnak.
Miután odaértem kiderült, hogy ugyanazt a vonatot érem csak el, amit Tolna-Mözsről átszállva elértem volna... és ugyanúgy 1 órát kell várnom rá... befoglaltam hát egy helyet a sárbogárdi váróban (ami amúgy emlékeztet egy bármilyen hazai kisváros várójára) és megpróbáltam minél hasznosabban eltölteni az előttem álló egy órát. Olvastam, lejegyeztem 1-2 gondolatot, imádkoztam, erre mikor jött volna a vonatom bemondták, hogy az 25 percet késik... így is történt, ki kellett várni még azt a félórát, ami már amúgy sem hiányzott, és ami alapján már végképp nem tudtam mit kezdeni magammal...
De aztán eljött a vonatút, amit majdnem végig telefonáltam Enehvel így gyorsan el is repült az idő és így keveredtem le Kelenföldön, ahol a kicsit több mint 10 perces várakozási idő már meg sem lepett.
Ja, és a hab az a tortán, hogy épp elromlott a lift, tehát féltizenkettő tájban, amikor végre hazaértem 6 emeletet még lépcsőznöm kellett két gitárral a hátamon...
C'est la vie vagy mi...
